|
Myspace: a világ legnagyobb közösségi weblapja
A weboldalon bárki készíthet magának egy saját profilt, vagyis aloldalt, bejelölheti, hogy milyen testalkatú, származású, vallású. Ezután elkezdheti gyűjtögetni az ismerősöket, a közös érdeklődésűek úgynevezett felhasználói csoportokat, virtuális klubokat alakíthatnak, én azonban most a honlap egészen másfajta lehetőségeire hívnám fel a figyelmüket. A Myspace-en ugyanis van egy olyan profilséma is, amelyet együttesek használhatnak: bejelölhetik, milyen stílusú zenét játszanak, mely bandák hatottak rájuk, hol játszanak legközelebb, s anélkül hallgathatjuk meg azonnal a dalaikat, hogy le kellene tölteni őket. A Franz Ferdinandtól a Thievery Corporationig, Björktől a Metallicáig ma már az sem ritka, hogy egy zenekar a Myspace-re teszi föl elsőként a legújabb számát. Ennél is hasznosabb segítséget nyújt azonban az oldal, ha annak akarunk utánajárni, kidobjunk-e ötezer forintot egy olyan előadóra, akinek a koncertjével teleplakátolták ugyan a várost, de a zenéjét még nem ismerjük. Ehhez elég a főoldal fenti menüjéből a Musicra kattintani, és máris a keresőben találjuk magunkat. Itt beírjuk a keresett együttest, s van rá egy fogadásom, hogy meg is találjuk. Böngészhetünk zenei stílusok szerint is a bandák között. Ennek a lehetősége még akkor is jelentősen megkönnyíti eligazodásunkat a kortárs muzsikában, ha valamiért minden harmadik halálmetál-együttes ellenállhatatlan késztetést érzett a keresztény rap rubrika beikszelésére, a rock- és az experimentális műfajokat pedig boldog-boldogtalan a magáénak érzi. Ha tehát a gigantikus fejhallgatóval közlekedő, kapucnis-pulóveres tizenéves szomszédunktól érdeklődve azt a választ kapjuk, hogy "ídéemmet és brékbítet hallgatok", vagy annak akarunk utánajárni, hogy mi is az a psychobilly, amiért a kitetovált, szarukeretes szemüvegű Bill Haley-hasonmások annyira odavannak, néhány perc böngészéssel behozhatjuk lemaradásunkat. Ha aszerint rendezzük a találatokat, hogy eddig hányan hallgatták meg némely együttes számait, egész korrekt minőségi sorrendet kapunk egy-egy műfajból. Érdemes végigkattintgatni a piros menüsort is, mert videoklipektől kezdve zenei fórumokon át rengeteg információt találunk, de slusszpoénként mégis a hülye együttesnevek keresését ajánlom, én is így találtam meg minden idők egyik legzseniálisabb nevű bandáját, a Lenin & McCarthyt. Rovó Attila |
|
© 2005-2006 RIDDIM all rights reserved |